Hűtő gazdaságos fogyasztással? Igen!

Gyártók bemutatása 2022.10.18

Hűtő gazdaságos fogyasztással? Igen!



Vajon létezik olyan konyha, amelyben ne lenne szükség egy megfelelő hűtőre?

Aligha!

A hűtőszerkények ma már olyannyira alapkelléknek számítanak, hogy azt nem igen nélkülözhető egy háztartásban, egy pörgős, sok vendéget kiszolgáló konyhán pedig ez abszolút lehetetlen feladat lenne.

Mivel ez a készülék állandóan működik, egyáltalán nem mindegy, milyet választunk belőle, hiszen a hatékonyság és fogyasztás terén óriási eltérések vannak köztük, amelyek – főleg jelen gazdasági helyzetben – kiemelt jelentőséggel bírnak.

Az energiaosztály jelentősége

Általánosságban elmondhatók, hogy a hűtőgépek – mivel éjjel-nappal üzemelniük kell - meglehetősen sok energiát fogyasztanak, ám az egyes típusok között is óriási eltérések lehetnek.

Arra, hogy megtudjuk, mennyi energiát használ egy gép, különféle energiaosztályokba sorolják őket a fogyasztásuk alapján, és a besorolásukat kötelező a vásárlók tudomására hozni.

2021 óta már nem létezik az „A+++”, „A++” és „A+” jelölés, helyettük pusztán betűkkel jelzik a kategóriákat, így az „A” besorolás mutatja a legkedvezőbb fogyasztást.

Vásárlás során célszerű az „A” energiaosztályú gépeket előnyben részesíteni, ugyanis ezek a gépek sok esetben akár 20-40%-kal kevesebbet fogyasztanak, mint a „B” vagy „C” kategóriás társaik.

Ez a szempont napjaink energiaárai mellett különösen fontos, ugyanis egy vendéglátóegység hűtője állandó használatban van, és profit és fenntarthatóság szempontjából egyáltalán nem mindegy, mennyi rezsiköltséget kell majd fizetnünk.

Hűtő gumi – apró kellék, mely fontosabb, mint hinnéd


Sokszor bele sem gondolunk, milyen apróságon múlik egy hűtő optimális működése!

Egy rosszul teljesítő, hirtelen megnövekedett fogyasztású hűtő esetén nem biztos, hogy maga a készülék a rossz, számtalan esetben csupán a hűtőajtó gumija lesz a ludas.

Ez a szinte láthatatlan kellék felelős azért, hogy a készülék zárt ajtó mellett megfelelő szigetelést kapjon, és a hideg ne szökhessen ki.

Amennyiben a gumi nincs megfelelő állapotban, a hűtő által biztosított hideg folyamatosan szökik, így fokozott működés szükségeltetik a megfelelő hőmérséklet fenntartásához.

Ellenőrizzük rendszeresen a hűtő gumiját, és szükség esetén cseréljük!

Az Rdealer kínálatában megtalálod ezt is.

Coldline – minőségi hűtő, alacsony fogyasztás


Ha gazdaságosan működő, nagy kapacitású hűtőt keresel, a Coldline modelljei között érdemes böngészned.

A kínálatban akár „A” besorolású darabot is találhatsz, melynél a remek szigetelésnek hála hihetetlenül kedvező üzemeltetési költséggel számolhatsz.

A rozsdamentes acél alapanyagnak és a lekerekített belső térnek hála a higiénia fenntartása végtelenül könnyű feladat lesz.

Hűtő az Rdealertől

Akár a Coldline márka hűtőivel szemezel, akár másféle eszköz után kutatsz, az Rdealernél a lehető legjobb helyen vagy, hogyha konyhai eszközökről van szó!

Nézz szét kínálatunkban, ahol minőségi darabok közt válogathatsz akár új, akár használt eszközt keresel.

A készülékeket a tapolcai bemutatótermünkben tekintheted meg személyesen, a szállításban pedig előzetes megbeszélés alapján tudunk Neked segíteni.

Ne feledd: ha minőség, akkor Rdealer!

Ajánló

A tökéletes pizza a tökéletes pizzakemencénél kezdődik

Nehezen találni olyan embert, aki nem szereti a pizzát, ám ennek az egyszerű, de nagyszerű ételnek az elkészítéséhez mindenképp szükséged lesz egy profi, minőségi pizzakemencére!

A jó étterem titka

Vajon elég a kedves személyzet és hangulatos zene ahhoz, hogy az emberek szeressenek hozzánk járni? Sajnos aligha! Cikkünkben elmondjuk, miért!

Így tudsz díjnyertes melegszendvicset készíteni – Milantoast

Melyik az a klasszikus harapnivaló, aminek aligha tud ellenállni valaki? Fogyaszthatjuk reggelire, tízóraira, uzsonnára, vacsorára, vagy akár a nap bármely szakában. Segítünk még egy kicsit: a kenyérnek kellemesen ropogósra sül a héja, és mindenki annyi sajtot tesz a tetejére, amennyit nem szégyell
Mentett termékek (0)